14. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK

ACT GLOBAL

 

14. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK | KÖSZÖNTŐ

Kedves fesztiválozó, építészet-, város- és filmrajongó!

Az elmúlt évben megtanultunk együtt élni a tervezhetetlenséggel. Néhány nap távolságából is bizonytalan, fel tudunk-e szállni a vonatra, amire jegyet váltottunk. Néhány hét távolságából sem látjuk, végül online, offline, vagy hibrid módon szervezünk meg egy fesztivált. Ebben a furcsán felfüggesztett, eldöntetlen időszakban észrevétlenül megszoktuk valóságos és virtuális életterünk fokozatos beszűkülését, ahol a növekvő ellenőrzés és manipuláció egyre kiszolgáltatottabbá tesz minket a gazdaság, a technológia, a politika és a klíma kiszámíthatatlan változásaival szemben.

Ezt a kiszolgáltatottságot sokáig a kölcsönös egymásrautaltság jegyében fogadtuk el: a pandémia első szakaszában sokat hallottuk, hogy mind egy hajóban evezünk. Időközben azonban kiderült, hogy még csak nem is egy vízen úsznak a hajóink. A világ leggazdagabb emberei a járvány ideje alatt megtöbbszörözték a vagyonukat, és egymással versenyezve építették ki menekülési útvonalaikat Új-Zéland vagy a világűr felé.

„Think global, act local” – évtizedekig ez volt a szlogenje a környezetvédelmi mozgalmaknak. Az eredetileg Patrick Geddes várostervezőtől származó koncepció elterjedése nyomán egyre világosabbá váltak az egész bolygót és lakóit szorosan összekötő komplex rendszerek, illetve a helyi cselekvések és a globális átalakulás közötti közvetlen kapcsolat.

Egyre szembetűnőbb a szolidaritás hiánya az egy házban, városban, országban, kontinensen vagy akár bolygón lakók között. Ha kizsákmányoljuk az erőforrásokat és magánérdekeknek rendeljük alá a közjavakat, akkor romokat és sivatagokat hagyunk magunk mögött. Ebben a kontextusban különösen fontos a mérnökök, építészek, urbanisták és designerek szerepe. Ahogy ezen a fesztiválon másfél évtizede hirdetjük, a környezetformálás globális cselekvés: ACT GLOBAL! Ha esélyt adunk, találkozásokat hozunk létre, inspirálunk és értékeket őrzünk meg, egy jobb társadalom lehetőségét teremtjük meg.

A Budapesti Építészeti Filmnapok idei filmjei ezzel a környezetformálói felelősséggel néznek szembe: az elemekkel küzdő nagyvárosok, a kiürülő falvak és erdők, a fenyegetett közterek, építészeti emlékek és kulturális szcénák mind globális hatásúvá váló, helyi cselekvések eredményei, mint ahogy a kísérletező tervezői és társadalmi megoldások nyomán létrejövő, új együttélési formák is. Csak rajtunk áll, melyiket válasszuk.

Házban laksz? Szereted a filmeket? Lépj át a határokon, nézz körül a világban, inspirálódj és cselekedj!

Jó filmnézést kívánunk!

Szeretettel,
A Budapesti Építészeti Filmnapok szervezői

 

 

14. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK | INTERJÚ REICHER PÉTERREL, A GRAPHISOFT REGIONÁLIS IGAZGATÓJÁVAL

Főtámogatónk idén is a GRAPHISOFT, akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre. Fesztiválunk mottója kapcsán beszélgettünk Reicher Péter regionális vezetővel a vállalat globális és lokális terveiről. A teljes interjút a “Tovább olvasom” gombra kattintva tekinthetitek meg.

A 14. Budapesti Építészeti Filmnapok mottója az ‘ACT GLOBAL’. Hogyan tudnak a Graphisoftnál a globális cselekvés felvetéséhez kapcsolódni?
A Graphisoft életében éppen egy globális szemléletmódra épülő belső struktúraváltás megy végbe. Vállalatunk modernizációs folyamatának célja, hogy egységes termék valamint szolgáltatási támogatással jelenjünk meg a globális piac több mint 100 országában, ahol jelen vagyunk. Ennek része az új webáruházunk is, amely bármikor bárhonnan elérhetővé tette termékünket. Emellett megújítjuk és a piacainkon azonos tartalommal frissítjük fel az egyetemekkel és a helyi szakmai szervezetekkel való együttműködéseinket is. A Graphisoft idén 40 éves, és nemcsak fejlesztéseinkben kívánunk piacvezető szemléletet és versenyképességet kínálni ügyfeleinknek, hanem figyelünk arra is, hogy mi magunk is a globális kihívásokra választ adni képes vállalat maradjunk.

Mint a világ egyik legnépszerűbb BIM (Building Information Modeling) szoftverének gyártói, mit érzékelnek a világban zajló trendekről a BIM programok fejlesztésében?
A járványhelyzet megmutatta, mit várnak el a felhasználók globálisan egy szoftvergyártótól. Egyértelműen az látszik, hogy az együttműködés, a csapatmunka vált esszenciálissá. Az építészeknek, kivitelezőknek, üzemeltetőknek akár kontinenseken átívelően kell együtt dolgozniuk – mindezt otthonról. Mi, szolgáltatók abban segítjük az építőipari szereplőket, hogy egy ilyen éles és váratlan helyzetben is, mint a pandémia ne csökkenjen, hanem lehetőleg nőjön a hatékonyságuk. Ehhez a technológiát már megteremtettük, és a piacon sokan most azt is megtapasztalták, hogy ennek hatékony kihasználásához egy teljes attitűdváltásra is szükség van: a lokális fragmentáltságból az átfogó digitális rendszerekre kell váltani.

Tovább olvasom

 

Egy kis fesztivál előtti kedvcsinálóként szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a Duke Ellington Shool of Arts-ról, egy hátrányos helyzetű gyermekeket támogató művészeti iskola felújításáról és bővítéséről szóló rövidfilmet, melyben az épület különböző szakági- és építész tervezői nyújtanak betekintést a tervezési folyamat során használt BIM módszertanba.

FESZTIVÁL TRAILER

FILMEK

A FŐÉPÍTÉSZ – A KÉPZELET EREJE

A FŐÉPÍTÉSZ – A KÉPZELET EREJE

A BERLINI CSATAHAJÓ

A BERLINI CSATAHAJÓ

REFLEXIÓ – A VÍZ ÚTJA

REFLEXIÓ – A VÍZ ÚTJA

BREUER BOHÉMJAI

BREUER BOHÉMJAI

MAU

MAU

ANYATAXI KÉT KERÉKEN

ANYATAXI KÉT KERÉKEN

MÁSFAJTA TUDÁS: DORTE MANDRUP

MÁSFAJTA TUDÁS: DORTE MANDRUP

MÉRNÖKI FANTÁZIA

MÉRNÖKI FANTÁZIA

OLIMPIAI TÖRZS

OLIMPIAI TÖRZS

MARSEILLE CSATÁJA

MARSEILLE CSATÁJA

CENNI #1

CENNI #1

SILENCIO – LISSZABON HANGJAI

SILENCIO – LISSZABON HANGJAI

„…ARANYAT ÉR”

„…ARANYAT ÉR”

IKONOK – IĽJA SKOČEK

IKONOK – IĽJA SKOČEK

ELTŰNTNEK NYILVÁNÍTVA

ELTŰNTNEK NYILVÁNÍTVA

JELENETEK EGY KISZÁRADT VÁROSBÓL

JELENETEK EGY KISZÁRADT VÁROSBÓL

SZPONZOROK, MÉDIAPARTNEREK